As if a rusted centrifuge spun
inside me, clashed agasp,
I wrung out the stains
of our last days together.
But how could I escape you
when even your clothes spoke to me?
Some of them declaimed
angrily rebounding rhymes,
some whispered in dark cadences,
some screamed endless obscenities.
My ears still ring with the head-voice
of a violet blouse shouting:
Tear me limb from limb, you coward shit!
At the time I stood there, holding back;
later I set out for a louder noise.
Mintha egy öreg centrifuga járna
zihálva és csattogva bennem,
próbálom közös napjaink
utolsó foltjait kipréselni magamból.
De hogyan is szabadulhatnék,
ha még a ruháid is beszéltek hozzám?
Némelyik verset szavalt,
idegesen pattogó rímekkel,
némelyik sötét hangon suttogott,
és volt, amelyik egyfolytában
trágárságokat ordibált.
Most is a fülemben van még,
ahogy egy lila blúz fejhangon rám üvölt:
tépj már szét te gyáva szar!
Akkor még cask egyszerűen hallgattam,
aztán elindultam egy erősebb zaj felé.
•
Genevieve Arlie, after years of bicoastal living, decided to split the difference and move to Iowa, where she studies literary translation.
Dénes Krusovszky is a Hungarian poet, editor, and translator. He has has published three volumes of poetry: Az összes nevem [All My Names] (2006), Elromlani milyen [How It Feels to Go Wrong] (2009), and A felesleges part [Indeed Shore] (2011), for which he won the József Attila Prize. He edits the literary quarterly Ex Symposion and the JAK World Literature Series.